ISTENI SZIKRA ÉS NINCSENEK VÉLETLENEK

Jelenet 2: Demonstrátorrá válás

Richard Strauss: Also sprach Zarathustra 1

Jelenet 3: Részecskegyorsító építése Sopronban

A zene eléri csúcspontját

Cim: A hadügyminiszter visszautasíthatatlan ajánlata

Jelenet 1: A soproni részecskegyorsító építése

Jelenet 2: Farkas Mihály

Jelenet 3: Az ötmillió voltos gyorsító terve

Strauss zene folytatódik. Strauss zene háttérben szól.

Jelenet 4: Újabb beszélgetés Farkas Mihály hadügyminiszterrel

Cím: A soproni részecskegyorsító költöztetése a KFKI-ben

Jelenet 1: Visszaérkezés Sopronba.

Jelenet 2: A parancs

Philip Glass Metamorphosis

Jelenet 3: A költözés napja

Jelenet 4: A soproniak megérkezése

Cím: A tervek megvalósulnak

Jelenet 1: Az első hónap

Jelenet 2: Az első megbeszélés

Jelenet 3: Az építkezés

Strauss zenéje lassan épülő,

Jelenet 4: Az első gyorsító megépítése a KFKI-ban

Strauss muzsika szól.

Jelenet 5: A KFKI építkezés területe (1952)

Jelenet 6: Simonyi Károly az építési területen a mérnökökkel

Ennio Morricone – The Mission Theme 2

Jelenet 7: Az első magreakció a KFKI-ben - indítás

Strauss zene eléri csúcspontját, immár másodszor.

Jelenet 8: A gyorsító üzembe helyezése

Kodály Zoltán “Psalmus Hungaricus”

Jelenet 9: Új tagok érkezése

Kodály zene folytatása

Jelenet 10: Mindennapi munka

Kodály Zoltán “Galántai táncok”

Cím: Bay Zoltán atomfizikus

Jelenet 1: Az út kezdete

HELYSZÍN: Szeged, egy egyetemi előadóterem. Fiatal Bay Zoltán egy kis egyetemi padon ül, jegyzetel, miközben a fizika tanár a táblánál magyaráz. Az előadáson szinte csak Bay figyel igazán, a többiek csendben firkálgatnak, de Bay lelkes, tudásszomja érzékelhető.

ZENE: Max Richter hegedű Finom, reményteljes vonósok kísérik a jelenetet, amelyek érzékeltetik a fiatal tudós ambícióit. Narrátor (Bay Zoltán hangja): „Szeged volt az első állomás. Itt kezdtem megérteni, hogy a fizika nem csupán egy tantárgy, hanem maga a világ kulcsa. Minden mögött ott van, minden folyamatot leír. De az igazi áttörés még váratott magára…”

Jelenet 2 Találkozás Aschner Lipóttal

HELYSZÍN: Helyszín: Budapest a Tungsram székház irodája. Aschner Lipót, a Tungsram vezérigazgatója, egy nagy mahagóni íróasztal mögött ül. Bay Zoltán belép az irodába, határozottan, de tiszteletteljesen fogadja Aschner hívását. Az ablakon keresztül látni a nyüzsgő várost.

ZENE: Ünnepélyes dallamok, amelyek kifejezik a jelentőségét annak, hogy Bay elfogadja a kihívást. Beethoven „Eroica” egy részlete jelenik meg a háttérben. Narrátor (Bay Zoltán): „A Tungsram vezérigazgatója, Aschner Lipót keresett meg személyesen. Tudta, hogy valami új van készülőben, valami nagy jelentőségű. Az atomfizika területén születő felfedezések nemcsak a tudományt, hanem az ipart is forradalmasítani fogják.”

Párbeszéd: Aschner Lipót: „Professzor úr, úgy gondolom, ön az, akinek meg kell alapítania az Atomfizika Tanszéket a Műegyetemen. Az ország és a tudomány jövője ezen áll. Azt akarom, hogy vezesse ezt az új tanszéket, és forradalmasítsa a tudomány és ipar kapcsolatát.” Bay Zoltán (határozottan): „Ez megtisztelő ajánlat, Aschner úr. Tisztában vagyok vele, hogy az atomfizika lehet a kulcs a jövőhöz. Minden erőmmel azon leszek, hogy megvalósítsam az ön elképzeléseit.”

Jelenet 3: A Maxwell egyenletek

HELYSZÍN: A Műegyetem előadóterme. Bay Zoltán a táblánál áll, magyaráz, miközben egy szenvedélyes előadásba kezd a Maxwell-egyenletekről. A diákok - köztük a fiatal Simonyi Károly - figyelmesen hallgatják. Bay nem csupán a fizikai törvényeket magyarázza, hanem megpróbálja átadni a tudomány iránti szenvedélyét is.

ZENE: Energikus komolyzenei darab, például Dvořák:„Új világ” szimfóniájának egyik tétele, amely a Bay előadásainak lendületét és inspiráló erejét tükrözi.

Narrátor (Simonyi Károly): „Az élet királyának tartottuk őt. Nem csak elméletekről beszélt, hanem egy új világot nyitott meg előttünk, ahol a fizika valódi mágia volt.”

Párbeszéd: Simonyi Károly (óvatosan jelentkezve): „Professzor úr, ha megengedi, hogyan alkalmazzuk a Maxwell-egyenleteket a valós világban?” Bay Zoltán (mosolyogva): „Károly, a tudomány nemcsak arra szolgál, hogy megértsük a világot, hanem hogy megváltoztassuk. Ezek az egyenletek írják le mindazt, amit ma a rádióhullámokról vagy a vezeték nélküli kommunikációról tudunk. A jövő a gyakorlati alkalmazásokban rejlik.”

Jelenet 4: A Tungsram laboratórium

HELYSZÍN: A Tungsram laboratóriuma. Bay Zoltán fehér köpenyben dolgozik a műszereknél. Munkatársai, köztük Papp György és Pócz Jenő, csendben figyelik, miközben Bay új technológiai megoldásokat vázol fel a táblán. Mindenki feszülten figyel.

ZENE: Dvořák: „Új világ” szimfóniájának dinamikus tétele, amely a laborban végzett kutatás feszültségét és eredményeit hivatott kiemelni.

Narrátor (Bay Zoltán): „A laboratóriumban a tudomány volt a kulcs. A Maxwell-egyenletek alkalmazása volt a célunk, hogy hatékonyabb rádióadók és új technológiák szülessenek. Az elmélet és a gyakorlat összekapcsolása jelentette a valódi előrelépést.”

Párbeszéd: Papp György: „Professzor úr, ezek az új adók valóban ennyire hatékonyak lesznek?” Bay Zoltán: „Igen, György. Ezek a fejlesztések nemcsak a tudományos világot, de az ipart is forradalmasítani fogják. Látni fogjátok, hogy az atomfizika nem csupán egy szakterület, hanem a jövő technológiájának alapja.”

Pócz Jenő: „Hihetetlen, hogy mindezt a Maxwell-egyenletekre alapozzuk!”

Bay Zoltán: „Ezért van szükség a szilárd elméleti tudásra. De a legfontosabb mindig az lesz, hogy hogyan alkalmazzuk ezt a tudást.”

Jelenet 5: A Dunakanyarban

HELYSZÍN: Dunakanyar, egy csendes mező. Bay Zoltán és felesége, Herczegh Júlia (Duci) sétálnak kéz a kézben. A tudomány világa távol marad, itt a természet veszi körül őket. Bay elmosolyodik, ahogy megáll és a távolba tekint.

ZENE: Nyugodt, természetes hangulatú zene, például Debussy „Clair de Lune”, amely lágyan szól a háttérben, miközben a pár a természet szépségét élvezi. Narrátor (Bay Zoltán): „A természet mindig is menedékem volt. A laboratórium és az egyetemi katedra mellett itt, a Dunakanyarban találtam meg a nyugalmat. Feleségemmel gyakran kirándultunk ide, és itt töltődtünk fel energiával.”

Párbeszéd: Júlia (mosolyogva): „Zoltán, még most is a fizikán gondolkozol?” Bay Zoltán (nevetve): „Talán. De itt, ebben a békében, minden másnak tűnik. Itt nincs Maxwell-egyenlet, nincs labor… Csak mi vagyunk és a világ, amit oly sokáig próbálunk megérteni.”

Cím: Simonyi Károly csatlakozik az Atomfizika tanszékhez

Téma: Simonyi Károly útja a Bay Zoltán vezette Atomfizika Tanszékre, találkozása mentorával, és az ott töltött idő meghatározó élményei.

Jelenet 1: Bekopog

HELYSZÍN: Egy egyetemi folyosó, 1942. Kora ősz, a folyosó csendes, komor, a háttérben lépések visszhangzanak. Simonyi Károly egy ajtó előtt áll, és bizonytalanul mered az ajtón lévő „Bay Zoltán Atomfizika Tanszék” feliratra.

ZENE: Beethoven Eroica 2 fokozatosan emelkedve, ahogy Simonyi egyre jobban elhatározásra jut.

SZEREPLŐK: Simonyi Károly - fiatal, lelkes, ám kissé bátortalan gépészmérnök, tanársegéd a Géptan tanszéken. Papp György - Bay Zoltán adjunktusa, kemény, határozott, de elkötelezett mentor. Simonyi szorongva néz az ajtóra, kissé habozik, majd nagy levegőt vesz, és bekopogtat. Az ajtó kinyílik, Papp György szigorú arccal áll előtte. Papp György (határozott, de kedves mosollyal): “Már vártuk, Károly! Gyere csak be, örülök, hogy végre megjelentél.” Simonyi Károly (meglepetten, zavartan): “Elnézést, nem tudtam, hogy már ismernek… Őszintén szólva tartottam a fogadtatástól.” Papp György (felnevet): “Tudom, hogy szigorú hírem van, de itt mindannyian a tanszékért vagyunk. Tisztelem, hogy megjelentél. Gyere, bemutatlak a többieknek.”

Jelenet 2: A tanszéken Bay professzorral öten vannak

HELYSZÍN: Az Atomfizika Tanszék kutatólaboratóriuma. A szoba tele van műszerekkel és dokumentumokkal. Papp bevezeti Simonyit a tanszék területére, ahol kutatók és tanársegédek dolgoznak elmélyülten.

ZENE: Beethoven Eroica 3 Inspiráló, lendületes zene, amely a tudományos kutatás lelkesítő légkörét sugározza.

SZEREPLŐK: Simonyi Károly, Papp György, Póczá Jenő és Tarnóczy Tamás - fiatal tanársegédek, akik éppen méréseket végeznek.

Papp bemutatja Simonyit a többieknek, és egy rövid tájékoztatást ad neki a tanszék működéséről. Simonyi izgatottan figyel minden szóra, láthatóan lenyűgözi a labor hangulata és a kollégák szaktudása. Papp György: “Itt mindannyian a tudomány iránti szenvedéllyel dolgozunk. Számítunk rád, Károly. Hiszem, hogy te is gyorsan beilleszkedsz majd.” Simonyi Károly (lelkesen): “Nagyszerű! Mindig is arról álmodtam, hogy a legjobbak között tanulhatok és dolgozhatok. Köszönöm, hogy befogadtak.”

Jelenet 3: Elméleti villamosságtant tanít

HELYSZÍN: Egyetemi előadóterem, Simonyi előadást tart a Maxwell-egyenletekről. A hallgatóság figyelmesen követi minden szavát.

ZENE: Beethoven Eroica 4 Finom háttérzene, amely fokozatosan építkezik, hangsúlyozva a fizikai elméletek komplexitását és Simonyi előadásmódjának hatását.

SZEREPLŐK: Simonyi Károly, hallgatók - a fiatal, lelkes közönség.

Simonyi a tábla előtt áll, és lendületesen magyarázza a Maxwell-egyenleteket, közben a hallgatóság figyelmesen és lenyűgözve figyel. Szakértelme és lelkesedése hamar népszerűvé teszi a diákok között. Simonyi Károly (szenvedélyesen, tábla előtt állva): “Az elektromágneses hullámok viselkedése az, ami feltárja előttünk a természet titkait! Gondolják csak el, mi minden vár ránk, ha megértjük ezeket az egyenleteket.” (A hallgatók között néhány elismerő bólintás, a diákok láthatóan inspirálva érzik magukat.)

Jelenet 4: Precíz munkát végez

HELYSZÍN: Az Atomfizika Tanszék laborja, késő este. A szoba félhomályban van, csak néhány asztali lámpa világít. Simonyi és Papp egy új mérési berendezés mellett dolgoznak.

ZENE: Beethoven Eroica 5 Csendes, mégis feszültséget hordozó dallam, amely kifejezi a kutatás kihívásait és izgalmát.

SZEREPLŐK: Simonyi Károly és Papp György

A labor csöndes, már csak Simonyi és Papp maradtak ott késő éjszakára. Papp szigorú tekintettel figyeli, ahogy Simonyi elvégzi az utolsó beállításokat a mérőműszeren.

Papp György (csendben figyelve): “Precíz munka, Károly. Látom, komolyan veszed a részleteket. Ez az, ami a jó kutatót megkülönbözteti a többiektől.” Simonyi Károly: “Köszönöm, tanár úr. Mindig arra törekszem, hogy a legjobb tudásom szerint végezzem a munkát.” Papp György (mosolyogva, tiszteletteljes hangon): “Ezért bízom benned, Károly. És ne feledd, nemcsak oktatunk itt. Olyan dolgokat alkotunk, amire a világ emlékezni fog.”

Jelenet 5: Budapest romokban van

HELYSZÍN: Romos Budapest utcái, 1945, a háború után. A város pusztulásának látványa mindent áthat.

ZENE: Arvo Pärt „Spiegel im Spiegel” háború 1

Mély, melankolikus dallam, amely kifejezi a háború súlyát és a veszteségek fájdalmát.

SZEREPLŐK: Simonyi Károly - katonai egyenruhában, fáradtan és lesújtva a város állapotától. Simonyi a romok között sétál, az épületek düledező falai és a törmelék emlékeztetnek a város megpróbáltatásaira. Visszaemlékezik a kutatói munkájára, de most minden kutatás távolinak és jelentéktelennek tűnik.

MONOLÓG (Simonyi Károly gondolatai, narrációban halljuk): “Simonyi Károly (gondolatban): Nem szabad ilyenkor kísérleteket végezni. A romokat kell helyrehozni… Az embereket, a várost, az életünket. A tudománynak várnia kell.”

Jelenet 6: 1946-ban újra indul az élet

HELYSZÍN: Az Atomfizika Tanszék laborja, háború utáni Budapest, a laborban folytatódik az élet. Az ablakon beáramló fény dereng, a kutatók visszatértek és újra lendülettel dolgoznak.

ZENE: Ennio Morricone – The Mission Theme

Reményteli, lendületes zene, amely az újjáépítést és az újrakezdést hangsúlyozza, finom, dinamikus dallamokkal.

SZEREPLŐK: Simonyi Károly, Papp György és kutatók - lelkes fiatalok, akik újraélesztik a tudományos munkát.

A labor hangulata most más. Az emberek arca derűs, a kutatások újraindultak. A kamera lassan pásztázza a szobát, ahol mindenki elmélyülten dolgozik, mérőműszerekkel, dokumentációval. Simonyi és Papp összenéznek, mindkettőjük arcán a háború utáni elkötelezettség és az újrakezdés öröme tükröződik.

Papp György (megkönnyebbült mosollyal): “Jó újra látni, hogy a labor életre kelt, Károly. Az utóbbi évek túl sok csendet hoztak erre a helyre.” Simonyi Károly (komolyan, mégis derűvel): “A tudomány és a város is túlélte, György. És most rajtunk a sor, hogy megmutassuk, mit tanultunk az elmúlt évek megpróbáltatásairól.” Papp György (elgondolkodva): “Igazad van. Minden nehézség ellenére, itt vagyunk, és folytatjuk. Az a feladatunk, hogy most, békeidőben, még nagyobb odaadással szolgáljuk a tudományt és az országot.”

Jelenet 7: Bay Zoltán rábízza az Elméleti villamosságtan tárgyat

HELYSZÍN: Egyetemi tanterem, 1940-es évek. Simonyi egy csoport hallgató előtt áll, akik figyelmesen követik minden szavát. A tábla tele van képletekkel, Simonyi a részecskefizika rejtelmeiről magyaráz.

ZENE: Jóhann Jóhannsson – The Theory of Everything 1Inspiráló, felemelő zene, amely az oktatás és a felfedezés örömét kifejezi.

SZEREPLŐK: Simonyi Károly, egyetemi hallgatók - fiatal egyetemi hallgatók, akik lelkesedéssel figyelik Simonyi előadását, magyarázatát, aki lendületesen mutatja be a táblán az egyenleteket, és egyszerű szavakkal teszi érthetővé a bonyolult fizikát. Simonyi Károly (lendületesen, magyarázva): “Ahogy látják, az atommag szerkezete és a részecskék kölcsönhatása olyan kérdések, amelyek nem csak a tudományos világban fontosak, hanem a mindennapi életünkre is hatással vannak. Mi itt, ebben a teremben, azokat a titkokat kutatjuk, amelyek átformálhatják az egész világot.”

Cím: 1946-ban sikeres Hold-radar kísérlet

Zene: Alaphangulat: Melankolikus, majd inspiráló dallam. Az elején a háború utáni Magyarország feszültségét tükrözi, majd áttér egy reményteli, tudományos felfedezések által inspirált témára.

SZEREPLŐK: Simonyi Károly, Pócza Jenő és Takács Lajos

Jelenet 1: Az első útja

HELYSZÍN: A Tungsram Kutató Laboratórium, 1946. január

ZENE: Arvo Pärt „Spiegel im Spiegel” háború 2

Csendes, visszafogott dallam.

A kamera végigsiklik a laboron, ahol a kutatók csendesen dolgoznak, miközben a háború nyomai még mindig érezhetőek. A fiatal kutató, Takács Lajos egyetemi gyakornok, egyetemi hallgató – aki később meséli el ezt a történetet – éppen a dokumentumait rendezgeti. Az ajtón halk kopogás hallatszik, és egy fáradt, elnyűtt katonaruhába öltözött férfi lép be. Simonyi Károly az, akit éppen csak szabadon engedtek az orosz hadifogságból. Az összegyűlt csapat – Papp György, Pócza Jenő, Faragó Péter és a mesélő, Takács Lajos (a fiatal gyakornok) – döbbenten nézik, amint Simonyi belép a szobába.

Jelenet 2: A váratlan megérkezés

HELYSZÍN: A Tungsram Kutató Laboratórium

ZENE: Jóhann Jóhannsson – The Theory of Everything 1Feszültségoldó zene, amely a váratlan találkozás meglepetését tükrözi, majd finoman meleg tónusra vált.

Simonyi (szelíd mosollyal): „Üdv, barátaim. Rég nem láttuk egymást.” A szobában rövid csend áll be. Pócza Jenő először tér magához. Pócza Jenő: „Simonyi! Te vagy az? Azt hittük… nem is tudtuk, hogy egyáltalán visszatérsz még.” Simonyi (megjegyzéssel): „Igen, hosszú volt az út… és nehéz. De most itt vagyok. Az első dolgom az volt, hogy a laborba jöjjek. Tudni akartam, hogy mi történt veletek és a kutatással.” Takács Lajos izgatottan nézi Simonyit, majd összeszedi bátorságát, és odalép hozzá. Takács Lajos (tiszteletadóan): „Simonyi tanár úr, nagy megtiszteltetés, hogy megismerhetem. Sok mindenről hallottam önről… arról, ahogyan dolgozott a Hold-kísérleteken.”

Simonyi (mosolyogva, de fáradtan): „Örülök, hogy itt vagy, fiam. Tudod, ez a hely sokat jelent számomra… és most különösen nagy szükségünk van azokra, akik továbbviszik a munkát.”

Jelenet 3: A Hold-radar kísérlet és a jövőbeli tervekről

HELYSZÍN: Az Atomfizika tanszék

ZENE: Ennio Morricone – The Mission Theme

Inspiráló dallam, amely lassan építkezik, és az új kezdet, az újbóli építkezés szellemiségét tükrözi.

Simonyi leül a többiek mellé egy asztalhoz, és beszélni kezd a terveiről. A gyakornok izgatottan figyel, minden szót elraktározva, mert érzi, hogy ez a találkozás örökre megváltoztatja az életét. Simonyi: „Folytatnunk kell a munkát. A Hold-kísérlet… ha sikerülne, áttörést jelenthetne. Az ionszféra, a földfelszín… olyan, mint egy üregrezonátor. A Holdat is megcélozhatnánk – és ha elérjük, azzal bizonyítékot kapnánk, hogy a rádióhullámok képesek visszaverődni róla.” Takács Lajos (izgatottan): „Simonyi tanár úr, én szívesen részt vennék a számításokban. A matematika és a fizika mindig is a szenvedélyem volt.” Simonyi (elismerően bólint): „Nagyszerű! A tudományban ez az elhivatottság mindennél fontosabb. Tudod, néha egyetlen felfedezés elegendő ahhoz, hogy az egész világot megváltoztassa.”

Papp György és Pócza Jenő érdeklődve figyelnek, ahogyan Simonyi újra megeleveníti előttük a célokat és az álmokat. A laborban a régi lelkesedés kezd visszatérni.

Jelenet 4: Az éjszakai kísérlet

HELYSZÍN: A Tungsram Kutató Laboratórium

ZENE: Ludovico Einaudi – Divenire.

Egy feszült, visszafogott dallam, amely lassan építkezik, ahogy az éjszaka csendjét áthatja a kísérlet izgalma.

1946. február 6-a éjjel. A labor tele van kutatókkal. A Hold-kísérletet végzik, amelyhez pontos időzítés és számítás szükséges. Takács Lajos, Simonyi Károly, és Pócza Jenő mindannyian részt vesznek a kísérletben.

Simonyi (Lajoshoz): „Ellenőrizted a Hold pályáját? Az időzítés itt mindennél fontosabb. Lajos (büszkén): „Igen, tanár úr. Tizenöt perces időközökre kiszámítottam minden szükséges adatot.” Simonyi bólint, és a géphez lép. Egy pillanatra megáll, és mélyet lélegzik, mintha érezné, hogy ez egy történelmi pillanat. Pócza Jenő (halkan): „El tudod hinni, Kari, hogy itt tartunk? Hogy magyar földről érjük el a Holdat?” Simonyi (szemében lelkesedéssel): „Ez csak a kezdet, Jenő. A tudomány határtalan – csak hinni kell benne.” A kísérlet végül sikerrel zárul. A Holdról visszaverődő rádiójelek érkeznek, bizonyítékot szolgáltatva az ionszféra és a Föld közötti kapcsolat létezésére. A laborban mindenki ujjong, de Simonyi csendesen áll a háttérben, hálásan mosolyogva.

Jelenet 5: Az új kezdet

HELYSZÍN: A labor előtt.

ZENE: Richard Strauss: Also sprach Zarathustra 2

Reményteli, inspiráló dallam, amely a tudomány és a jövő felé való új kezdetet tükrözi. Másnap reggel Simonyi és Takács kint állnak a labor előtt, ahol a nap első sugarai áttörnek a háború utáni romos épületek között.

Lajos (álmélkodva): „Ez volt életem legcsodálatosabb éjszakája, Simonyi tanár úr. Köszönöm, hogy részese lehettem.” Simonyi (mosolyogva, vállon veregeti a fiatalembert): „Nagy dolgok várnak rád, fiam. Soha ne hagyd, hogy bármi elvonjon az igaz utadról. A tudomány a legbiztosabb út a világ jobbá tételéhez.” A fiatal gyakornok mosolyog, tudva, hogy élete végéig kísérni fogja a tanárával töltött éjszaka emléke. Simonyi elindul a labor felé, ahol újabb kihívások várnak rá és az őt követő generációra.

Zárójelenet: Tiszta égbolt alatt

Zene: A dallam felerősödik, majd finoman elhalkul, ahogy Simonyi eltűnik a labor épületében. Az ég tiszta, a Hold még látszik a távolban, mint a tudomány jelképe.

Felirat: “Bay Zoltán, Simonyi Károly és társai áttörést értek el a Hold-kísérlettel, és ezzel Magyarországot is felírták a tudományos kutatás térképére. Az 1946. február 6-i éjszaka örökre a tudomány történelmének része lett.”

Cím: „Nem fogok elmenni, maradni fogok“ (Bay Zoltán felesége Herczegh Júlia emlékei)

Zenei Koncepció: Yiruma – River Flows in You 2

A zene végigkíséri a film érzelmi ívét, kiemelve a történet legfontosabb pillanatait. A zongora dominanciája egyszerre ad melankolikus és emelkedett tónust a filmnek, amely mélyen rezonál Simonyi Károly életével, küzdelmével és emberi nagyságával.

HELYSZÍN: Több helyszín

Szereplők: Simonyi Károly és felesége, Zsuzsa, Bay Zoltán és felesége, Júlia

Jelenet 1: Baynéval való találkozás

HELYSZÍN: A Tungsram gyár - udvar - teherautó

ZENE: Erik Satie – Gymnopédie No. 1 Zene zongorával, amely tükrözi a természet békés szépségét és a kirándulás örömét.

A természet csendje és a cseresznyefák szépsége kíséri a jelenetet. A jelenet 1946 tavaszán kezdődik. Simonyi Károly, Bay Zoltán, Júlia és barátnői a Budai-hegyekben egy kirándulásra készülnek, a Tungsram udvaráról indulnak egy teherautón. A kamera követi Júliát, amint megismeri Bay Zoltánt és Simonyi Károlyt.

Júlia (narrációban): „Ekkor ismertem meg Simonyi Károlyt. A kirándulásokon együtt voltunk, és hamar megértettem, milyen rendkívüli ember áll előttem.”

A zene emelkedik, amikor a cseresznyefák ágainak szépségét látjuk. Egyik fa ága épp eléri Simonyi fejét, de ő nem szed a gyümölcsből. Valaki megkérdezi tőle, miért nem szed cseresznyét. Simonyi: „Mert nem az enyém.”

Max Richter – On the Nature of Daylight

A zene kissé melankolikusra vált, ahogy Júlia meghökken és szégyenkezik a saját cseresznye szedése miatt.

Jelenet 2: Simonyi és nevelőanyja

HELYSZÍN: Előadóterem

ZENE: Alexandre Desplat – The Shape of Water

Lassan emelkedő, meghitt dallam zongorával.

A jelenet egy ismeretterjesztő előadás után játszódik, ahol Simonyi nevelőanyjával érkezik. Júlia távolról figyeli Simonyit, ahogy gyengéden beszél nevelőanyjával, Mayerné Simonyi-Semadam Erzsébettel. Júlia (narrációban): „Kari olyan szeretettel, figyelemmel kísérte nevelőanyját, ahogy beszélt vele, hogy örökre emlékeimbe véstem. Ritka szép emberi tulajdonság volt.”

A zene gyengéden követi a jelenetet, amikor Simonyi nevelőanyját vezeti, majd kedvesen köszön Júliának és barátainak. A kamera Simonyi finom mosolyára fókuszál, ahogy nevelőanyja felé fordul.

Jelenet 3: A sötét korszak

HELYSZÍN: Budapesti lakás

ZENE: Philip Glass - Truman Sleeps from The Truman Show motion picture |Komor, feszültséggel teli zene, amely a politikai bizonytalanságot tükrözi.

A történet 1947-ben folytatódik, amikor Bay Zoltánra és a Tungsramra a szovjet hatalom egyre nagyobb nyomást gyakorol. Júlia férjével, Bay Zoltánnal beszélget a nehéz döntésről, hogy maradjanak-e vagy elmenjenek.

Júlia (narrációban): „A hurok egyre jobban szorult a férjem nyaka körül. Választanunk kellett, hogy elmenekülünk, vagy maradunk.”

A zene drámaian emelkedik, amikor Bay Zoltán a gazdasági rendőrség kihallgatásáról hazatér. Az éjszakai telefonhívás felborzolja a feszültséget: Telefonhang: „Professzor úr, vigyázzon!” A kamera mutatja Simonyi és Bay Zoltán beszélgetését a sorsukról. Simonyi (latinul): „Qui perseveraverit usque ad finem hic, salvus erit. Aki mindvégig kitart, az üdvözül.”

A zene elcsendesedik, amikor Simonyi elmondja, hogy maradni fog, és nem hagyja el hazáját.

Jelenet 4: Bay Zoltán menekülése az USA-ba

HELYSZÍN: Soproni vasútállomás.

ZENE: Philip Glass - Truman Sleeps from The Truman Szomorú, de reményteli dallamok zongorával.

A jelenet 1948-ban játszódik, amikor Bay Zoltán és Júlia úgy döntenek, hogy elhagyják Magyarországot. A vonat ablakából nézve, Júlia megpillantja Simonyit és feleségét az állomáson. A kamera követi a vonat távozását, ahogy Júlia és férje búcsút intenek Magyarországnak, abban a hitben, hogy soha többé nem térnek vissza.

Júlia (narrációban): „Elmentünk, abban a hitben, hogy soha többé nem látjuk viszont hazánkat.”

A zene lassan emelkedik, ahogy a vonat elindul, majd elcsendesedik, amikor a határ átlépésének pillanata következik.

Jelenet 5: Megpályázza a soproni tanszéket

HELYSZÍN: Az Atomfizika Tanszék folyosója, csendes, késő este, a tanszék lassan üres lesz. A fények halv

Simonyi lassan végig sétál a folyosón, szemügyre veszi a tanszék minden sarkát, amely évtizedeken át az otthona volt. Az ablakokon keresztül a város távoli fényei látszanak, és a félhomályban a falakon függő fényképek és dokumentumok visszatekintenek rá. Egy pillanatra megáll egy csoportkép előtt, amelyen ő, Papp és a többi kollégája fiatalon, lelkes arccal állnak.

MONOLÓG (Simonyi gondolatai, narrációként hallatszanak): Simonyi Károly (gondolatban): Ez a hely nem csupán egy épület, hanem az életem színtere. Minden pillanat, minden beszélgetés, minden fáradt éjszaka, amit itt töltöttem, egy apró rész abból, amit itt hagyok. Nem az egyenletek számítanak, hanem azok az emberek, akikkel megosztottam ezt az utat.” (Elindul a kijárat felé, és a folyosó üresen marad. A háttérben a zene fokozatosan halkul, majd elcsendesedik.)

Utolsó kép: A képernyő lassan elsötétül, és megjelenik Simonyi Károly híres idézete: “Én a feltétel nélküli itthon maradás híve vagyok. 1948-ban megpályáztam a soproni Elektrotechnikai tanszékvezetői állást”

ZENE: Jóhann Jóhannsson – The Theory of Everything 2 Az utolsó zenei akkord kicseng, majd teljes csend.

Jelenet 6: Hírek Simonyiról

HELYSZÍN: Bay Zoltán háza USA

ZENE: Arvo Pärt „Spiegel im Spiegel”

Bensőséges zene, amely tükrözi a nehézségeket és a méltóságot.

Júlia meséli, hogy az emigrációban hallották a híreket arról, hogy Simonyi Károlyt hogyan kezelték a kommunista hatóságok. Az éjszakai beszélgetések során barátai mesélnek arról, hogy Simonyi milyen igazságtalanul szenvedett. Júlia (narrációban): „Hosszú éjszakákon át mesélték, hogy min ment keresztül. Milyen mérhetetlenül igazságtalanul bántak vele.”

A zene melankolikus, lassan épül fel, miközben a kamera Simonyi csendes küzdelmeit mutatja, ahogy a munkahelyén próbál helytállni.

Jelenet 7: Újra találkozás két évtizeddel később

HELYSZÍN: Simonyi Károly lakása

ZENE: Jóhann Jóhannsson – The Theory of Everything.

Reményteli, de visszafogott dallamok vonósokkal.

Két évtizeddel később Bay Zoltán és Júlia visszatérnek Magyarországra, ahol újra találkoznak Simonyival. A találkozás meleg és bensőséges, a barátság és a közös múlt emlékei visszatérnek. Júlia (narrációban): „A sors megadta, hogy férjem újra láthassa hazáját és kedves munkatársait. A találkozásunk Karival felejthetetlen volt.”

A kamera követi őket, ahogy együtt sétálnak, majd leülnek egy asztalhoz beszélgetni a régi időkről és a jövőről.

Cím: 1951-ben magreakciót hoz létre

Képernyőn megjelenő szöveg:

Sopron, 1948 – A háború után Bay Zoltán Atomfizika tanszéke nehéz helyzetbe került, de Sopronban egy új lehetőség nyílik a magyar fizika számára.

Jelenet 1: A soproni meghívás

HELYSZÍN: Soproni Egyetem, Elektrotechnika Tanszék – Belső, nappal

ZENE: Halk, sejtelmes zene szól Bartók Béla “Concerto” című művéből, fokozva a pillanat jelentőségét.

Simonyi Károly egy régi egyetemi épületben halad, a folyosó csendes, falai között a múlt és a jövő egyszerre van jelen. Az épületben lassan sétál, tekintete kíváncsi és elgondolkodó. Egy ajtóhoz ér, amelyre a neveket és a tanszék megnevezését írták ki. Simonyi kopog az ajtón, amelyet Tárczy-Hornoch Antal, a Soproni Egyetem neves professzora nyit ki, barátságos mosollyal. Tárczy (barátságosan): “Károly, köszönöm, hogy eljöttél! Már vártam ezt a találkozót.” Simonyi (tisztelettel): “Öröm itt lenni, professzor úr. Hallottam a Sopronban zajló fejlesztésekről.” Tárczy (nyugodtan, mély meggyőződéssel): “Sopron nagy lehetőségeket kínál. Az Elektrotechnika Tanszéknek szüksége lenne egy olyan elhivatott és tehetséges vezetőre, mint te. Gondolkodtál már azon, hogy vállalnád ezt a szerepet?” Simonyi elgondolkodik, majd mosolyogva válaszol. Simonyi (kétkedve): ”Őszintén szólva, nem gondoltam volna, hogy Sopron lenne a következő lépésem. De most, hogy hallom, milyen fejlesztések és lehetőségek vannak itt, talán érdemes lenne megfontolni.” Tárczy (lelkesedéssel):”Ez több mint egy lehetőség, Károly. Itt valami nagyot alkothatunk, ha összefogunk. A laboratóriumok és a műhelyek készen állnak, csak egy vezetőre van szükségünk, aki meg tudja valósítani az elképzeléseket.” Simonyi mélyen elgondolkodik, a szavai súlyosak. Tekintetéből látszik, hogy döntött.

Jelenet 2: Boleman Géza és Simonyi Károly

HELYSZÍN: Belső, tanszéki iroda Sopron.

ZENE: A háttérben Kodály Zoltán “Galántai táncok” lassú, ünnepélyes része hallatszik, fokozva a pillanat jelentőségét.

Simonyi most Boleman Géza irodájában áll, aki az Elektrotechnika Tanszék nyugdíjba készülő professzora. Az iroda tele van mérnöki eszközökkel és jegyzetekkel. Boleman tisztelettel és némi büszkeséggel tekint Simonyira. Boleman (bizalommal, komolyan): Károly, ez az intézet a tiéd. Évek óta építjük ezt a tanszéket, de tudom, hogy új korszakot hozol el. Boleman átad Simonyinak egy logarlécet, amely akkoriban az egyik legfontosabb mérnöki eszköz volt. Simonyi (meghatottan, csendesen): “Ez… ez megtisztelő. Ígérem, hogy továbbviszem azt, amit elkezdtél.”

Boleman bólint, majd kezet fognak. A gesztus szimbolikus, mintha ezzel hivatalosan is átadná a tanszéket Simonyinak.

Jelenet 3: Első tanszéki értekezlet

HELYSZÍN: Belső, konferencia terem, nappal.

ZENE: Kodály Zoltán muzsikája folytatódik.

“Simonyi egy teli konferenciateremben áll. Fiatal mérnökök és kutatók veszik körül, köztük Schmidt György és Erő János, akik Simonyi legtehetségesebb tanítványai. Az értekezletet izgatott várakozás lengi be.”

Simonyi (eltökélten): “Sokan vagyunk itt, de mind ugyanazt a célt szolgáljuk. A közös célunk egy részecskegyorsító megépítése, és tudom, hogy képesek vagyunk rá.” Erő János (bizakodóan): “Professzor úr, mi teljes mértékben támogatjuk a tervet. Mikorra várhatjuk, hogy a projekt első fázisai elkészülnek?” Simonyi (magabiztosan): “Ha minden a tervek szerint halad, jövőre már működő laborunk lesz. Tudom, hogy nagy munka előtt állunk, de együtt megvalósítjuk.” A fiatal mérnökök arcán látszik az elszántság és az elhivatottság. Az értekezlet feszültsége lassan oldódik, a közös cél összekovácsolja a csapatot.

Jelenet 4: A kiinevezés

HELYSZÍN: Belső, KULTUSZMINISZTÉRIUM, 1948.

ZENE: Kodály Zoltán muzsikája folytatódik.

Simonyi Budapesten tartózkodik, ahol Ortutay Gyula kultuszminiszter kezéből veszi át hivatalos kinevezését, mint a Soproni Egyetem Elektrotechnika Tanszékének vezető professzora. A két férfi kezet fog, majd a miniszter elismerően szól hozzá. Ortutay Gyula (melegen): “Károly, nagy feladat vár önre. Tudom, hogy nemcsak a tudomány, hanem egy egész tanszék jövője függ mostantól az ön munkájától. Simonyi (szerényen, de határozottan): “Köszönöm,

miniszter úr. Tisztában vagyok a felelősséggel, és mindent megteszek azért, hogy Sopronban egy világszínvonalú tanszéket építsünk.” Ortutay bólint, majd egy gesztussal utat enged Simonyinak. Ez a pillanat jelképezi, hogy Simonyi hivatalosan is Sopron jövőjének egyik vezetője lett.

Jelenet 5: A tanszék újjáépítése

HELYSZÍN: Külső, a tanszék épülete, nappal.

ZENE: A háttérben Bartók Béla “Román népi táncok” vidám, energikus dallamai szólnak, jelezve a jövő iránti optimizmust és lendületet.

Simonyi az újonnan kinevezett fiatal mérnökökkel áll a tanszék épülete előtt. A csapat tagjai izgatottak, beszélgetnek egymással, miközben Simonyi a távoli hegyeket figyeli, ahol a részecskegyorsító projektje elkezdődhet. Simonyi (bizakodóan): ”Ez nemcsak a tanszékünk, hanem a jövőnk. Itt, Sopronban megmutathatjuk, hogy a magyar tudomány mire képes.”

Schmidt György (izgatottan): “Professzor úr, mi mindent megteszünk, hogy sikeresek legyünk.” Simonyi bólint, az arcán büszkeség és eltökéltség tükröződik. A csapat közösen nézi a távolban elterülő soproni tájat, ahol egy új korszak kezdődik a magyar tudomány számára.

Epilógus: Szöveg a képernyőn

Simonyi Károly soproni kinevezése nemcsak saját karrierjének mérföldköve volt, hanem új irányt adott a magyar elektrotechnikai és fizikai kutatásoknak is. Az általa vezetett tanszék hamarosan az ország egyik legjelentősebb kutatóbázisává vált.

VÁGÁS: Elsötétülés, majd a stáblista gördülni kezd.

ZENE: Bartók “Concerto” záró akkordjai szólnak, ünnepélyesen és optimistán zárva a történetet.

Cím: A karizmatikus vezető

Jelenet 1: Az első előadás

HELYSZÍN: A film egy tágas egyetemi előadóteremben kezdődik. A hallgatók csendben ülnek, jegyzeteiket készítik elő.

Lassan építkező zongora, amelyek fokozatosan emelkednek, tükrözve a felfedezés izgalmát.

A kamera lassan Simonyi Károlyra fókuszál, ahogy belép a terembe és elkezd beszélni. Simonyi (energikusan, mosolyogva): „Ma megismerkedünk az elméleti villamosságtan alapjaival. Ezt nemcsak megérteni kell, hanem látni is!”

ZENE: A zene lágyan emelkedik, ahogy a kamera egy fiatal Schmidt György arcára vált, aki lenyűgözve figyeli az előadást. Narráció (Schmidt György hangja): „1945-ben lettem műegyetemi hallgató. Sok érdekes előadást hallgattam, de a legjobb az Elméleti villamosságtan volt, amit Simonyi Károly tartott. Akkor határoztam el, hogy fizikus leszek.” A zene lassan elhalkul, ahogy Schmidt György feláll, és az előadás után elindul Simonyi irodája felé.

Jelenet 2: Demonstrátorrá válás

HELYSZÍN: Simonyi tanszék.

Finoman emelkedő, reményteli dallamok zongorán.

Schmidt György a Simonyi tanszékre érkezik. Az iroda tele van műszerekkel, könyvekkel, a falakon jegyzetek és diagramok lógnak. Simonyi az íróasztalánál ül, és amikor meglátja Schmidtet, barátságosan rámosolyog.

Simonyi (kedvesen): „György, jó látni, hogy érdeklődsz a fizika iránt. Miben segíthetek?”

Schmidt (izgatottan): „Szeretnék fizikus lenni, és tanulni Öntől. Hogyan lehetnék a tanszék részese?”

Simonyi elgondolkodva bólint.

Simonyi (mosolyogva): „Nos, demonstrátorként kezdheted. Ha elég kitartó vagy, tanársegéd is lehetsz. De ne feledd, a tudományban a legfontosabb a kíváncsiság és a kitartás.”

ZENE: A zene finoman erősödik, ahogy Schmidt elfogadja a felajánlást, majd a kamera lassan távolodik, ahogy elkezdődik a közös munka.

Jelenet 3: Részecskegyorsító építése Sopronban

HELYSZÍN: Nagyterem.

ZENE: Richard Strauss: Also sprach Zarathustra 1

Izgalmasabb, gyorsabb tempójú zene, amely a tudományos kutatás és a felfedezés izgalmát tükrözi.

A kép Sopronban, a részecskegyorsító építési helyszínén játszódik. A fiatal kutatók, köztük Schmidt György és Erő János, fáradhatatlanul dolgoznak a generátor összeszerelésén. A kamera Simonyira vált, aki irányítja a munkálatokat, szelíden, de határozottan.

Simonyi (lelkesedéssel): „Tartsuk az iramot, közel vagyunk a célhoz! Hamarosan meglesz a magreakció!”

ZENE: A zene fokozódik, ahogy a kutatók egyre közelebb kerülnek a sikerhez. A kamera Schmidt arcára vált, aki izgatottan nézi a készüléket. Schmidt (elmerengve, narrációban): „Azok idők nagyon izgalmasak voltak számunkra. A munka sikeres volt. 1951 karácsonyán létrejött a magreakció. Simonyi Károly a Van de Graaff generátor tetején volt, Jancsi és én alulról irányítottuk.” A zene eléri csúcspontját , amikor a magreakció sikeresen létrejön, a kutatók ünnepelnek, Simonyi pedig elégedetten mosolyog.

Cim: A hadügyminiszter visszautasíthatatlan ajánlata

Kezdet: Melankolikus és visszafogott dallam, amely a háború utáni Magyarország feszültségeit tükrözi, fokozatosan építkezik az ambíció és tudomány szellemének inspiráló témája felé. Farkas Mihály találkozásánál: Drámai, feszült aláfestő zene, amely fokozza a beszélgetés hangulatát és súlyát.

Jelenet 1: A soproni részecskegyorsító építése

HELYSZÍN: Soproni Elektrotechnikai tanszék

Egy inspiráló, de kissé melankolikus zenei téma kíséri a munkafolyamatot, amely a csapat kitartását és szenvedélyét tükrözi.

Szereplők: Mérnökök, tudósok és Simonyi Károly.

A soproni egyetem területén egy kis csapat dolgozik a részleteken, körülöttük rozsdás szerszámok, régi eszközök.

Jelenet 2: Farkas Mihály

HELYSZÍN: Farkas Mihály hadügyminiszter irodája

Feszültséget keltő zene, amely fokozatosan csöndesedik, ahogy Farkas megszólal.

Szereplők: Farkas Mihály, helyettese és Simonyi Károly

Farkas Mihály hadügyminiszter impozáns irodájában ül. Az asztalnál katonás rend uralkodik, az ablakon keresztül a város háború sújtotta tája látszik. Simonyi belép, magabiztosan, de kissé feszülten.

Farkas Mihály (mosolyogva, de egyértelmű utalással): „Professzor elvtárs, hallottam, milyen szép eredményeket ért el a kísérleti atomfizika területén. A honvédség természetesen ezt a legmesszebbmenőkig hasznosítani akarja.” Simonyi visszafogottan bólint, próbálva megérteni a helyzet súlyát. Simonyi: „Örülök, hogy hallott az eredményeinkről, miniszter úr. Ugyanakkor, én elsősorban pedagógus vagyok, és a tudományos kutatás…” Farkas közbevág, türelmetlenül.

Farkas Mihály: „Professzor, maga most kér, könyörög. Az egész hadsereget taníthatja, az egész országot! És nálunk kutathat csak igazán, ha valamit el akar érni, parancsba adhatja!” A zene drámaibbá válik, ahogy Simonyi reagálni próbál. Simonyi (visszafogottan, de határozottan): „Miniszter úr, én hiszek a tudomány szabadságában. Hiszek abban, hogy a kutatás akkor hozza el az eredményeket, ha a tudomány szabad. És… az én célom, hogy Magyarország büszkén tekinthessen a tudományos eredményeire.” Farkas egy pillanatra elhallgat, majd témát vált.

Jelenet 3: Az 5 millió voltos gyorsító terve

HELYSZÍN: változatlan.

Simonyi előveszi a tervrajzait, és kiteríti őket Farkas asztalára. Az asztalon egyetlen lámpa világít, a feszültség érzékelhető. Farkas érdeklődve figyeli Simonyi bemutatóját. Simonyi (magabiztosan, szenvedéllyel): „Ez itt, miniszter úr, az ötmillió voltos gyorsítóberendezés terve. Ha megépítjük, ezzel olyan tudományos eredményeket érhetünk el, amiről korábban álmodni sem mertünk.” Farkas arcán látszik, hogy elképzelése sincs a részletekről, de a benyomás mély hatással van rá. Farkas Mihály (kissé félreértelmezve): „Szép munka, professzor. És… jól tudom, hogy mindez a hadsereg szolgálatába is állítható, igaz?” Simonyi egy pillanatra elhallgat, tudva, hogy Farkas félreérti a kutatást. Simonyi (halkan, de tisztelettel): „Ez a gyorsító a tudomány szolgálatára készül. Arra, hogy új ajtókat nyisson meg, hogy megértsük az anyag mélyebb titkait, és nem a háborúskodás céljaira.” Farkas hallgat, de nem tűnik teljesen legyőzöttnek.

HELYSZÍNEK: Ismét a Hadügyminisztérium és KFKI

Szereplők: Simonyi Károly, Farkas Mihály, mérnökök és kutató, munkások.

ZENE: Strauss zene folytatódik. Kezdő jelenet: Inspiráló, felemelkedő dallam, amely tükrözi a korszak álmait és a tudományos fejlődés iránti elkötelezettséget. Ahogy a kihívások előtérbe kerülnek, a zene feszültségtelibbé válik.

Jelenet 4: Újabb beszélgetés Farkas Mihály Hadügyminiszterrel

ZENE: Strauss zene háttérben szól. Nyomott, feszültséggel teli aláfestés, amely a politikai és tudományos világ közötti szakadékot érzékelteti.

Simonyi újabb látogatást tesz Farkas Mihály irodájában. Az iroda rideg és szigorú hangulatú, a falakon katonai jelképek. Farkas Mihály a székében ül, a zord arcán látszik, hogy alig várja, hogy meghallgassa Simonyit.

Az elkezdett beszélgetés folytatódik. Farkas Mihály (határozottan): „Gratulálok a Kossuth díjhoz. De ez mind szép és jó, de a hadsereg számára is kell, hogy legyen hozadéka. Látni akarom, hogy ezek a kutatások az ország védelmére is hasznosak!” Simonyi elgondolkodva hallgatja, tudva, hogy a miniszter teljesen félreérti a tudomány céljait. Simonyi (visszafogottan): „Megértem, hogy az ön célja a nemzet védelme, miniszter úr. Ugyanakkor a kutatás szabadságát meg kell őriznünk, hogy valóban értékes eredményeket érhessünk el.” A feszültség tapintható, de Simonyi továbbra is tiszteletben tartja Farkas pozícióját.

Cím: A soproniak költöztetése a KFKI-be

Jelenet 1: Visszaérkezés Sopronba.

HELYSZÍN: Sopron, Elektrotechnikai Tanszék.

ZENE: Philip Glass zongora muzsikája van a háttérben. Philip Glass Metamorphosis 2 , ahogy kísérte a részecskegyorsító építését.

Hangulat: Érzékelteti a hazatérés és a közös munka iránti lelkesedést. Lehet például egy szívhez szóló hegedű és zongora kombináció, ami egyszerre elegáns és lendületes. Az épület laboratóriumában mindenhol mérőműszerek és műszaki eszközök, a helyiség tele van fiatal kutatókkal és mérnökökkel, akik lelkesen dolgoznak. Inspiráló, lendületes zene szól a háttérben, ami a csapat lelkesedését és Simonyi visszatérésének ünnepélyes pillanatát hangsúlyozza. A bejáratnál Simonyi Károly jelenik meg, kicsit fáradt, de derűs arccal. A csapat örömmel üdvözli őt, mindenki izgatottan várja a híreket. János (kíváncsian, de aggódva): “Na és, mit mondott Farkas Mihály? Támogat minket?” Simonyi (mosolyogva, kicsit fáradtan): “Hát, mondhatjuk, hogy támogató volt, bár azt hiszem, nem egészen úgy értette, amit csinálunk, mint mi.” (A csapat nevetni kezd, a nevetés oldja a feszültséget. Simonyi is elmosolyodik, és végignéz a csapatán, arcán büszkeség látszik. A tekintetében ott van a hit a közös munkában és a jövőbeli sikerben.) Simonyi (határozottan, lelkesítően): “Nem számít, mit gondol a miniszter. Mi folytatjuk, amit elkezdtünk, és ha kitartunk, Magyarország egy napon büszke lesz arra, amit itt, Sopronban elértünk.”

(A csapat tagjai elismerően bólintanak, visszatérnek munkájukhoz, a zene pedig egyre inspirálóbbá válik, jelezve a közös cél iránti lelkesedést.)

Jelenet 2: A parancs

HELYSZÍN: Simonyi tanszékvezetői szobája.

Finom, játékos zongoradallam, ami oldja a hangulatot, és egyszerre közvetít derűt és közösségi összetartozást.

Hangulat: Könnyed, baráti hangulat, amely lágyabbá teszi a komoly tudományos munka súlyát. Egy kis irodában Simonyi Károly és néhány vezető kolléga áll körülötte, komoly, feszült arcok. Simonyi egy hivatalos papírt tart a kezében, amit a többieknek is megmutat.

Simonyi (komolyan, határozottan): “Fel kell költöznünk a Csillebércre, a KFKI-be. Az egész csapatnak. Ott kell létrehoznunk az Atomfizikai Osztályt, és felépíteni, üzembe helyezni a gyorsítót. Ez a parancs.”

György (megdöbbenve, de elszántan): “A költöztetést a hadsereg végzi, igaz?” Simonyi (bólogat): “Igen. Az idő sürget, jövő héten költözünk. Mindenkinek minden erejével a munkára kell koncentrálnia, nincs vesztegetni való időnk.” A csapat csendben, komoly arccal bólogat, tudva, hogy hatalmas feladat előtt állnak. Az inspiráló dallam újra megszólal, egyre intenzívebbé válik, ahogy a csapat felkészül a költözésre és az új kihívásokra.

Jelenet 3: A költözés napja

HELYSZÍN: A soproni labor.

Hangulat: Ez a zene jelzi a munka súlyát, a kihívást és az új korszak kezdetét a csapat számára. Egy fokozatosan épülő, heroikus dallam erőt adhat a jelenethez. A soproni labor kiürült, a műszereket és eszközöket katonai járművekre rakják fel. A csapat tagjai egymás után szállnak fel a teherautókra, kezet fognak Simonyival, mielőtt útnak indulnak. A háttérben felemelő zene szól, ami a közös cél és az elszántság érzését erősíti.

ZENE: Inspiráló és magasztos, éteri kórussal és nagyzenekari hangszereléssel. Ez lehet akár egy modern szimfonikus darab is, amely diadalt és beteljesedést tükröz.

Hangulat: A zene az emberi kitartást, a közösségi elkötelezettséget és a tudomány diadalát ünnepli, ezzel méltón zárva a történetet. Vége.

Jelenet 4: A soproniak megérkezése

HELYSZÍN: A KFKI épülete Csillebércen.

Egy felfelé ívelő, reményteli dallamot. A lassan erősödő dallam érzékelteti a hosszú út végét, de egy új korszak kezdetét is. A csapat megérkezik, kipakolnak, és sorban állnak, fáradtan, de izgatottan figyelik az új helyszínt. Simonyi Károly elégedetten nézi az épületet, majd a csapatát, akikkel hamarosan munkához látnak. Narrátor (tiszteletet sugárzó hangon): “A soproni részecskegyorsító költöztetése a KFKI-be a magyar tudomány történetében mérföldkő. Simonyi Károly és csapata elérte célját, bebizonyítva, hogy a tudomány kitartással és elkötelezettséggel új világokat nyithat meg.” (A kamera lassan távolodik, Simonyi és a csapat a KFKI épülete előtt állnak, a háttérben az inspiráló záró akkordokkal, amelyek a tudomány és az emberi kitartás diadalát ünneplik.)

Cím: A tervek megvalósulnak

Képernyőn megjelenő szöveg:

Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI), Magyarország, 1952.

Jelenet 1: Az első hónap

HELYSZÍN: Simonyi Károly irodája, belső, nappal.